Vietnami túra – Ho Si Minh (Saigon)

Tavaly, amikor Thaiföldön voltunk hallottuk, hogy mostanában kell még elmenni Vietnamba, mert hamarosan a turisták által megszállt terület lesz. Most lehet még élvezni az igazi Vietnamot egy ideig. Itt pár év múlva nyoma sem lesz ennek az érintetlenségnek.

Vietnam Délkelet-Ázsiában, azon belül is az Indokínának nevezett térségben fekszik. Fővárosa az ország északi részén fekvő Hanoi, de a legnagyobb város mégis az ország déli részén lévő Ho Chi Minh-város, azaz Saigon. Mi itt kezdtük a közel 3 hetes túránkat. Nem szerveztünk meg előre semmit csak az oda- és visszaút repülőjegye volt meg, illetve az első két éjszaka szállása Ho Si Minh-ben. Azt tudtuk, hogy mit szeretnénk kb. megnézni az országba, de ha hallunk valami izgalmasat vagy valahol jól érezzük magunkat, akkor maradunk vagy odamegyünk. Szóval próbáltuk az egészet lazán felfogni.
A repülőről kiszállva egyből megcsapott a meleg, páradús levegő, ami a majd 20 órás út után nem esett olyan jól.
A szállásunkat a helyi bulinegyed mellett foglaltuk le (utólag derült ki). A taxiból kiszállva igen döbbenetes látvány volt míg a szállásunkig eljutottunk. Konkrétan a helyiek életébe kukkantottunk be pillanatok alatt. Egy család úgy él egy kis lakásban, hogy az utcafronti helyiséget valamilyen üzletnek használja (fodrászat, bolt, kifőzde,stb….) nappal, majd estére elpakolnak és ott alszanak a kövön vagy a kanapén. A szegényebb vagy kevésbé tehetős vietnami családok, kicsik nagyok együtt alszanak…max. a nászéjszakán lehetnek egyedül.
Késő este érkeztünk meg, így csak egy rövid sétára volt erőnk a környéken. A bulinegyed a szomszédunkban hasonló, mink Bangkokban a Khaosan road, bár szerintem ez hangosabb. Van itt minden, buli, pia, masszázs, fiúk, lányok, transik…kinek mi az ízlése na és finom ételek.

Picit távolabb találtunk egy piacot, ahonnan kedves, szép nagy patkányok futották át előlünk, aminek köszönhetően Balázs karjaiba ugrottam másodpercek alatt. Percekkel utána is remegtem, ezután szerencsénkre nem volt hasonló találkozásunk patkánnyal.

Másnap reggel rögtön belevetettük magunkat egy autentikus motoros streetfood túrába. 8.30 ott is volt értünk két igen törékeny, az angolt viccesen beszélő vietnami kislány a motorokkal. A túra előtt kérték ne együnk sokat reggelire, mert igen sok dolgot kóstoltatnak meg majd velünk és ez így is lett.

Az idei utazás előtt beoltattuk magunkat (több dolog ellen is) nem úgy, mint Thaiföld előtt. Valamiért most úgy éreztük ez szükséges. Voltak megint szabályok, amiket be kell tartani: piszkos kézzel nem eszünk, jeget nem iszunk, rendes vízzel megmosott gyümölcsöt nem eszünk, csak frissen készült ételt (amit a szemünk előtt sütnek) eszünk….stb. Nos az előbb felsorolt szabályokat sikerült 1 órán belül megszegnünk. Az összeset!!!!
Az első hely egy helyiek által látogatott piac volt ahol rajtunk kívül egyébként fehér ember nem is volt (kérdezgették is sűrűn, hogy honnan jöttünk). Itt rögtön kiderült számomra, hogy a vietnami kalap nem csak a turisták kedvéért van, ők valóban a mai napig ezt használják. A piac látványa a tavalyi kalandunk után már nem okozott akkora sokkot és döbbenetet, de azért nehéz megbarátkozni ezzel a higiéniai állapottal. A húsokat csak úgy a melegben, kint árulják és ott előtted darabolják össze szinte a földön vagy a piszkos pulton. Amit keveset látunk az a csirke, de annál több disznó és tengeri kütyü van (mondjuk az utóbbi érthető). A gyerek műanyagszékes kajáldák itt is hódítanak. Nekünk európaiaknak ez igen alacsonyan van és szerintem kényelmetlen így enni, de mondjuk a legfinomabbakat ezeken a helyeken kapni, az ember lába szinte a nyakában van.

Az első állomásunkon Bánh xéo-t kóstoltuk meg, azaz a vietnami sós palacsintát. Nekem ez annyira nem ízlett a rengeteg fűszernövény miatt amit mindenbe frissen pakolnak. Az alapja ennek……amibe fűszernövények,tengeri herkentyűk és rizs kerül.

Ezután jöttek a finomabbnál finomabb gyümölcsök, és egy jó kis helyi kávé. Nem presszógépből csöpög, hanem a poharadra helyezett kis szűrőn (phin) keresztül egyenesen bele a pohárba, rétegesen rá a legalul lapító sűrített tejre. Nekem aki évek óta cukor nélkül issza a kávét nagyon szirupszerű volt de lehet valakinek ez ízlik.
Majd ismét felpattantunk a hölgyek mögé és a kaotikus vietnami forgalomban azon gondolkodtam, mennyire volt ez jó ötlet?!? Mármint a motorozás ebben az őrült városban… amerre a szem ellát motorost lát, a szabály hogy nincs szabály! Az megy először akinek hangosabb a dudája vagy erőszakosabb… európai szemmel ez tényleg felfoghatatlan. Vannak közlekedési lámpák de csak tájékoztató jelleggel. Találtunk is egy pólót, ami tökéletesen jellemzi mi folyik ott.

A gyalogos vesz egy nagy levegőt majd elindul a kocsik, buszok és a millió motor között a túloldalra. Az első ilyen átkelésünk után elmormoltam egy imát (pedig nem is vagyok vallásos).
Elvittek minket egy csodás virágpiacra, ahol az orchidea csokrok úgy voltak megkötve csokrokba, mint nálunk pl a tulipán. A lótusvirágot is megcsodálhattam végre közelebbről, ami az ország egyik jelképe.

Következett ismét egy helyi spec kifőzde, ahol a Bánh cuốn, ami egy reggelire fogyasztott rizstészta-étel. Az elkészítése érdekes: hagyományosan egy fazék forró víz fölé feszített rongyra kerül az enyhén erjesztett rizstészta-keverék, ami gőzöléssel éri el ruganyos szerkezetét. Az íze sokkal jobb, mint ahogy az elkészítése hangzik, a tészta ízét ugyanis főtt, fűszerezett darált sertéshús, darált fafülgomba és darált mogyoróhagyma adja. Az ehetőre gőzölt tésztát aztán sült hagymával szórják meg, majd az elmaradhatatlan nước chấm-mal együtt tálalják.

A helyi nasit (Banh trang trong) is megkóstoltuk, vagyis Balázs kóstolta csak, mivel csípős volt. A legjobb hely ahol ezt csinálják a helyi egyik egyetem előtt van, így oda is elvittek minket. Ez egy felvágott száraz rizstészta lap amit megszórnak minden ismeretlen cuccal….amit ismertem belőle az a mogyoró,mangó és csili…majd még nyakon öntik különböző szószokkal.

Az utolsó állomásunkon a Bún bó hué-t kaptuk ami hasonló mint a pho leves csak sokkal sósabb és még ráksütit is raknak bele.

Délután már egyedül folyattuk a város felfedezését. Minden utcasarkon várt valami szokatlan dolog…. vagy a kocsin motorozó kutyák vagy a motoron alvó emberek vagy a fura kaják látványa. Volt, vagyis van valami amit már most imádok itt…az pedig az iszonyú finom, friss smoothie. Az abszolút kedvenc a mangó maracuja!!!

A Saigon várost 1975 (a vietnami háború vége) óta hivatalosan Ho Chi Minh-városnak nevezik. Vietnam második legnagyobb városának központjában úgy érzi magát az ember, mint egy száz év előtti gyarmati városban.Megpróbáltuk megnézni az összes nagyobb látnivalót: Notre Dame, Opera a Főposta épületét amik a francia időkből maradt meg tökéletes állapotban. A hivatali épületeket és a templomokat, az operát és a nagyobb szállodákat párizsi építészek tervezték. Egy időben, egy helyen, és egymás mellett vannak jelen a francia kolonialista épületek, a csupa üveg plázák és felhőkarcolók, helyi dobozházak, a világmárkák csillogó üzletei. A városháza épülete előtt egy nagy Ho Si Minh szobor áll és vagy 1km-át tartó ovális nagy tér található, ahol szerencsére teljesen tiltott az autós és motoros közlekedés. Elsétáltunk az Újraegyesítés palotája előtt ahova másnap terveztünk bemenni.

A naplementét a város legmagasabb felhőkarcolójában a Bitexco Financial Centerben egy pohár ital mellett vártuk meg. Fentről jól látható az a terület ahol pár év múlva hasonló lesz a tervek szerint mint a londoni üzleti negyed. A város még este is elképesztően lüktet, pörög és dinamikus.

Kicsit abszurd volt kakas kukorékolásra ébredni Saigon belvárosában. Kicsit olyan mint amikor a Sex és New Yorkban Carrie Manhattan közepén hallotta a kakas hangját.Reggel a Ben Thanh piac sokszínű világa vár minket, illetve itt próbáltuk merészen a reggelinket levadászni. Találtunk is egy egész jónak kinéző szendvicset, amit bagettben szolgálnak fel és Bánh mí néven fut. Nos innentől kezdve Balázsnak abszolút adott mit is akar reggelire enni. A szendvics, amit a híres sztárséf, Anthony Bourdain Hoi An-ban járva nemes egyszerűséggel élete legjobb szendvicsének nevezett. Ez tényleg egy olyan étel, amire nem lehet azt mondani, hogy nem szereti valaki, ugyanis rengeteg verziója van. A tipikus szendvics-töltelékek között van gőzölt, grillezett vagy serpenyőben sült, fűszeres sertés- vagy marhahús, sült húspogácsa, kenhető sertés májkrém, grillezett csirke, paradicsomos szardínia, sertéshúsgombóc paradicsomszószban, disznósajt, sült tojás, tofu és sok sok zöldség és fűszernövény. A piacon viszont volt minden…mutatom is a fotókon:

Függetlenségi Palota vagy más néven Újraegyesítés csarnoka szolgált egykor az otthonául és munkahelyéül Dél-Vietnam elnökének. 1975. április 30-án egy észak-vietnami tank áttört a főkapun, és ezzel elhozta a vitatott Vietnami Háború végét. Ma történelmi mérföldkőnek számít a hely, amely az idők során nem változott. Sőt, a két tank, amely részt vett az eredeti hatalomátvételben még mindig a helyszínen található továbbá az egykori helikopter utánzata is megtalálható az épület tetején. Ezen túlmenően, a szobák is megőrizték 1960-as, 1970-es évek stílusát. Sok érdekes látnivaló ebben az ötemeletes épületben, köztük egy bunker a pincében, amelyben alagútrendszer és távközlési központ van.

Innen a kínai negyedbe szerettünk volna menni pagodákat nézni, de egy “kedves, segítőkész” taxis valahogy nem teljesen odavitt minket. Az elvetemültje egy hindu templomnál rakott ki, ráadásul teljesen távol a kínai negyedtől. Ajánlom nektek, hogy mindig mindent jó alaposan egyeztessetek le előre!!

Azért csak elsétáltunk egy közeli pagodához méghozzá a Jade Császári Pagodájához. Ezt a kis pagodát 1909-ben építette a Vietnami Kanton Közösség, és a város egyik legérdekesebb helye. Teknős Pagodaként is ismert, mert egy tó található a templom udvarán, amely tele van teknősökkel. A Jáde Császári Pagodának van néhány érdekes, egyedi darabja, mint Jáde Császár szobra és Kim Hue, termékenység istennőjének a bálványa. Emellett a népszerű turisztikai látványosság mellett, ez egy működő templom is, így a Jáde Császári Palotára főként nyüzsgés jellemző, és a levegő tele van az égő füstölő illatával.

Picit elég volt a nagyvárosi pörgésből és a hőségből, így késő délután már repültünk is tovább Nha Trangba. A két város között viszonylag gyakran jár repülőgép, így igen könnyű volt venni az esti járatra.